2026. szeptember 21., hétfő 07:20

Kaslik Edit díjátadó ünnepség volt Csurgón

Eger város volt pedagógusa Kaslik Józsefné ösztöndíjat alapított a 2005-ben tragikusan elhunyt lányai emlékére. A Kaslik Gabi ösztöndíj átadására Egerben, míg a Kaslik Edit ösztöndíj átadására Csurgó városában kerül sor minden évben.

Az ösztöndíj célja, hogy segítse egy-egy olyan fiatal célba jutását, aki általános és középiskolai tanulmányi eredményei alapján bizonyítottan tehetséges. A művészet vagy valamely tudományág területén felmutatta tehetségét vagy valamely sportágban bizonyította szorgalmát, kitartását; illetve valamilyen szaktárgy területén tanulmányi versenyt nyert.

Idén 20. alkalommal került átadásra a Kaslik Edit ösztöndíj Csurgón, szeptember 20-án.

Az alapító Kaslik Józsefné által létrehozott Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma döntése értelmében Kaslik Edit ösztöndíjban részesült Kovács Kata Zsófia és Schüller Zóra. A díjat az alapítvány elnöke – Szőkéné Komenczi Anikó - személyesen adta át. Az eseményen megjelent Ilia Csaba polgármester, aki a város nevében egy csokor virággal és egy ajándékcsomaggal jutalmazta a szorgalmas hallgatókat.

IMG 20260920 111234

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak és családjaiknak! Kívánunk sok-sok erőt, kitartást, jó tanulást, hogy az első diplomájuk megszerzéséig rászolgáljanak az ösztöndíjra!

Az alábbiakban olvashatjuk Kaslik Edit életútját.

Kaslik Edit Ottilia

1968. szeptember 27. - 2004. február 25.

Eger

Színes, sokoldalú egyéniség volt. Önállósága, magabiztossága már egészen kicsi korában megmutatkozott. Még óvodás volt, amikor önállóan megtanult olvasni. A népmesék gazdag, fantáziadús világának hatása felnőtt korában is végigkísérte. Jelen volt benne a játékosság, a kópés humor, a minden akadály feletti győzni akarás.

Veleszületett tehetségéhez szerencsésen társult a hihetetlen türelem, céltudatosságához a kitartás, szorgalmához a következetesség. Könnyen tanult. Az általános és középiskolát kitűnően végezte. Nyolcadikos volt, amikor két osztálytársával együtt elnyerték az országos orosz nyelvi verseny I. helyezését. Az egri Gárdonyi Géza Gimnázium falán pedig a „Kiválóságaink” között ott van az Ő neve is. Megtanult németül is, az angolt pedig később munka-nyelvként használta. A közgazdasági egyetem elvégzése után pénzügyi szakemberként kezdte pályáját. Életének fontos állomása volt a Juventus Rádiónál eltöltött időszak, ahol gazdasági igazgató volt. Utána került a Habitat for Humanity Európai-Közápázsiai Irodájába pénzügyi vezetőnek. Munkatársai szerint mindig jó kedélyű, ragyogó mosolyú lány volt, tele élettel, energiával. Szerették mély, emberi empátiája, másokon való segíteni akarása miatt. Tisztelték szaktudását, igazságérzetét, harcos, dinamikus egyéniségét. A Habitat tevékenységét missziónak tekintette. 4 országban épített házakat Dél-Afrikától Csurgóig. Pénzügyi szakemberként 19 ország Habitat- szervezetének tevékenységét segítette Örményországtól Portugáliáig. Munkája révén barátokat szerzett a Habitat nagy családjában az egész kontinensen és a tengeren túlon is. Pályájának csúcsán érte a tragikus autóbaleset.

Életének tanúsága lehet egy Selye János gondolat:

„…a tudásvágy nemcsak felfedezés, hanem életszemlélet, jellem,

temperamentum és képzelőerő dolga. Fel kell tehát fedni önmagunkat…”

Csurgó, 2026. szeptember 20.

Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért

Kategória: Hírek

Kaslik Edit Emlékére Alapítványi Ösztöndíj

Pályázati Kiírása

Kaslik Józsefné 2005-ben ösztöndíjat alapított tragikusan elhunyt lánya Kaslik Edit emlékére.

Az ösztöndíj azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa az adott évben érettségizett, és felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, valamely területen tehetséges fiatal célbajutását.

Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan tanuló nyerheti el, aki az eredményes középiskolai tanulmányai mellett, valamely szaktárgy (szaktárgyak) területén tanulmányi versenyt nyert valamely művészeti ágban kiemelkedően tehetséges, vagy valamely sportágban már bizonyította szorgalmát, kitartását és állandó lakóhelye Csurgón van, vagy valamely Csurgói középiskolában érettségizett. E szempontok mellett, a tanuló szociális körülményei is szerepet játszanak az ösztöndíj odaítélésekor.

Az ösztöndíj az első diploma megszerzéséig, illetve a mesterképzés idejére jár, amennyiben a hallgató minimum 3-as tanulmányi eredményt elér. Az ösztöndíj havi összege a tanulmányi félév sikeresen teljesítése esetén:

  1. 3,0-3,49 tanulmányi átlag esetén 20 000Ft.
  2. 3,5-4,49 tanulmányi átlag esetén 30 000Ft.
  3. 4,5 tanulmányi átlag felett           40 000Ft.

A pályázatnak tartalmaznia kell

  1. A tanuló adatait:

-       A tanuló kézzel írt önéletrajzát

-       Középiskolai tanulmányi eredményét, az érettségi eredményét

-       Tanulmányi verseny (versenyek), művészeti téren elért eredmények és a sport terén elért eredményeket (ha van)

  1. A felsőfokú intézmény nevét (kar, szak) – ahol a tanulmányait elkezdi
  2. A középiskolai osztályfőnök által írt jellemzés
  3. A középiskola igazgatójának indoklását.
  4. A család szociális helyzetének igazolását
  5. Igazolást arról, hogy állandó lakása Csurgón van (amennyiben nem Csurgói középiskolában tanul)

(Pályázati űrlap letölthető a www.csurgo.hu honlapról, vagy kapható a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján.)

A pályázat beadási határideje: 2025. augusztus 15. 12 óra

A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2025. április 28.

                                                                                       Szőkéné Komenczi Anikó sk.

                                                                      Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért

                                                                                               Kuratórium elnök

Kategória: Hírek

Kaslik Edit Emlékére Alapítványi Ösztöndíj
Pályázati Kiírása

Kaslik Józsefné 2005-ben ösztöndíjat alapított tragikusan elhunyt lánya Kaslik Edit emlékére.

Az ösztöndíj azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa az adott évben érettségizett, és felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, valamely területen tehetséges fiatal célbajutását.

Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan tanuló nyerheti el, aki az eredményes középiskolai tanulmányai mellett, valamely szaktárgy (szaktárgyak) területén tanulmányi versenyt nyert valamely művészeti ágban kiemelkedően tehetséges, vagy valamely sportágban már bizonyította szorgalmát, kitartását és állandó lakóhelye Csurgón van. E szempontok mellett, a tanuló szociális körülményei is szerepet játszanak az ösztöndíj odaítélésekor.

Az ösztöndíj az első diploma megszerzéséig, illetve a mesterképzés idejére jár, amennyiben a hallgató minimum 3-as tanulmányi eredményt elér. Az ösztöndíj havi összege a tanulmányi félév sikeresen teljesítése esetén:
1. 3,0-3,49 tanulmányi átlag esetén 10 000Ft.
2. 3,5-4,49 tanulmányi átlag esetén 20 000Ft.
3. 4,5 tanulmányi átlag felett 30 000Ft.

A pályázatnak tartalmaznia kell
1. A tanuló adatait:
- A tanuló kézzel írt önéletrajzát
- Középiskolai tanulmányi eredményét, az érettségi eredményét
- Tanulmányi verseny (versenyek), művészeti téren elért eredmények és a sport terén elért eredményeket (ha van)
2. A felsőfokú intézmény nevét (kar, szak) – ahol a tanulmányait elkezdi
3. A középiskolai osztályfőnök által írt jellemzés
4. A középiskola igazgatójának indoklását.
5. A család szociális helyzetének igazolását
6. Igazolást arról, hogy állandó lakása Csurgón van

(Pályázati űrlap letölthető a www.csurgo.hu honlapról, vagy kapható a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján.)

A pályázat beadási határideje: 2018. szeptember 3. 12 óra
A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2018. június 12.

Szőkéné Komenczi Anikó sk.
Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért
Kuratórium elnök

A pályázati adatlap az alábbi linkre kattintva tölthető le:

Kategória: Hírek

Kaslik Edit Emlékére Alapítványi Ösztöndíj
Pályázati Kiírása

Kaslik Józsefné 2005-ben ösztöndíjat alapított tragikusan elhunyt lánya Kaslik Edit emlékére.

Az ösztöndíj azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa az adott évben érettségizett, és felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, valamely területen tehetséges fiatal célbajutását.

Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan tanuló nyerheti el, aki az eredményes középiskolai tanulmányai mellett, valamely szaktárgy (szaktárgyak) területén tanulmányi versenyt nyert valamely művészeti ágban kiemelkedően tehetséges, vagy valamely sportágban már bizonyította szorgalmát, kitartását és állandó lakóhelye Csurgón van. E szempontok mellett, a tanuló szociális körülményei is szerepet játszanak az ösztöndíj odaítélésekor. Az ösztöndíj az első diploma megszerzéséig jár, amennyiben a tanuló „jó” (minimum 3,5) eredményt elér.

A pályázatnak tartalmaznia kell

1. A tanuló adatait:
- A tanuló kézzel írt önéletrajzát
- Középiskolai tanulmányi eredményét, az érettségi eredményét
- Tanulmányi verseny (versenyek), művészeti téren elért eredmények és a sport terén elért eredményeket (ha van)
2. A felsőfokú intézmény nevét (kar, szak) – ahol a tanulmányait elkezdi
3. A középiskolai osztályfőnök által írt jellemzés
4. A középiskola igazgatójának indoklását.
5. A család szociális helyzetének igazolását
6. Igazolást arról, hogy állandó lakása Csurgón van

(Pályázati űrlap letölthető a www.csurgo.hu honlapról, vagy kapható a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján.)

A pályázat beadási határideje: 2017. szeptember 1. 12 óra
A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2017. június 01.

A pályázat beadási határideje: 2016. szeptember 1. 16 óra
A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2016. július 07.

Szőkéné Komenczi Anikó sk.
Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért
Kuratórium elnök

Kategória: Hírek

Kaslik Józsefné 2005-ben ösztöndíjat alapított tragikusan elhunyt lánya Kaslik Edit emlékére.

Az ösztöndíj azzal a szándékkal jött létre, hogy támogassa az adott évben érettségizett, és felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, valamely területen tehetséges fiatal célbajutását.

Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan tanuló nyerheti el, aki az eredményes középiskolai tanulmányai mellett, valamely szaktárgy (szaktárgyak) területén tanulmányi versenyt nyert valamely művészeti ágban kiemelkedően tehetséges, vagy valamely sportágban már bizonyította szorgalmát, kitartását és állandó lakóhelye Csurgón van. E szempontok mellett, a tanuló szociális körülményei is szerepet játszanak az ösztöndíj odaítélésekor. Az ösztöndíj az első diploma megszerzéséig jár, amennyiben a tanuló „jó” (minimum 3,5) eredményt elér.

A pályázatnak tartalmaznia kell

1. A tanuló adatait:
- A tanuló kézzel írt önéletrajzát
- Középiskolai tanulmányi eredményét, az érettségi eredményét
- Tanulmányi verseny (versenyek), művészeti téren elért eredmények és a sport terén elért eredményeket (ha van)
2. A felsőfokú intézmény nevét (kar, szak) – ahol a tanulmányait elkezdi
3. A középiskolai osztályfőnök által írt jellemzést
4. A középiskola igazgatójának indoklását
5. A család szociális helyzetének igazolását
6. Igazolást arról, hogy állandó lakhelye Csurgón van

(Pályázati űrlap 2015. június 22-től letölthető a www.csurgo.hu honlapról, vagy kapható a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal portáján.)

A pályázat beadási határideje: 2015. augusztus 31. 16 óra
A pályázatot személyesen vagy postai úton a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. címre kell eljuttatni.

A beérkezett pályázatokból a Kaslik Edit Emlékére Alapítvány választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel, mint adományozó szerződést köt.

Az ösztöndíj átadására az Őszi Fesztivál alkalmával, ünnepélyes keretek között kerül sor.

Eger / Csurgó 2015. június 22.Kaslik letolt

Szőkéné Komenczy Anikó sk.
Kaslik Edit Emlékére Alapítvány
elnöke

Kategória: Hírek

Események

H aug. 31 @ 7:30PM -
Jó szerencsét!
P szept. 11 @ 4:00PM -
Pasztellkréta festmény kiállítás
H szept. 21 @ 5:00PM -
Közmeghallgatás
K szept. 29 @10:00AM - 04:00PM
Egészségügyi szűrés

Eseménynaptár

Előző hónap Szeptember 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 36 1 2 3 4 5 6
week 37 7 8 9 10 11 12 13
week 38 14 15 16 17 18 19 20
week 39 21 22 23 24 25 26 27
week 40 28 29 30
Előző hónap Október 2026 Következő hónap
H K Sz Cs P Szo V
week 40 1 2 3 4
week 41 5 6 7 8 9 10 11
week 42 12 13 14 15 16 17 18
week 43 19 20 21 22 23 24 25
week 44 26 27 28 29 30 31

Időjárás

Unknown

6°C

Csurgó

Unknown

Páratartalom: 62%

Szél: 3.22 km/h

  • 24 Márc 2016

    Tiszta 9°C 0°C

  • 25 Márc 2016

    Részben felhős 12°C 4°C